Szeglet - Közösségi- és Élménytér
Budapest 11. kerületében, az Albertfalva utcában évek óta üresen állt az egykori Borostyán Gyógyszertár. 2017 karácsonyán azonban ez megváltozott. A Salva Vita Alapítvány ekkor kapta a hírt, hogy hogy pályázata elnyerte a dániai THE VELUX FOUNDATIONS támogatását, amiből 2018 tavaszán megvásárolhatta az ingatlant. Közös munkával létrehoztuk a Szeglet Közösségi- és Élményteret.
A Szeglet több, mint rendezvényhelyszín.
A Kávézó és konferencia terem szolgáltatásait a közös főzésekre és csapatépítő tréningekre előkészített gasztrokonyha, egészíti ki.
A közösségi- és élménytér működtetője a Salva Vita Alapítvány . Az alapítvány fő profilja, a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezése a nyílt munkaerőpiacon.
A Szeglet társadalmi szerepvállalásának is kiemelt eleme a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása a műhelyeiben működő kisvállalkozásokon keresztül.
Miért a Szeglet?
Mert…
… 4db. különböző méretű és felszereltségű, klimatizált, természetes fényben úszó rendezvénytermünkben akár lakossági, akár vállalati konferenciák, programok, előadások, tréningek lebonyolítására kiváló helyszín.
… hangulatos Caracas Coffe & Lounge névre hallgató kávézónk minőségi kávéval és ínycsiklandó vegán szendvicskrémekkel, mártogatós tunki-tunkival, igény esetén meleg étellel várja a rendezvények vendégeit.
… gasztronómiai és egyéb csapatépítő workshopok, esetleg Youtube videók forgatási helyszíne lehet a teljesen felszerelt Provence gasztrokonyhánk.
… adott vállalat CSR tevékenységének keretein belül megvalósult érzékenyítő és szemléletformáló programokhoz profi szakembereket és tapasztalati szakértőket is tudunk biztosítani.
… meghitt esküvők és partik helyszínévé tudjuk varázsolni a Szegletet az Te elképzeléseid alapján.
… professzionális videós és streaming csaptunk segítségével eseményed már online is közvetítheted tőlünk.
… az épületben lehetőség van hosszútávú, állandó irodabérlésre.
… ingyenes a parkolás az előttünk levő parkolóban és a környező utcákban is.
… minden megrendelést az egyedi igények alapján teljesítünk.
Várunk Téged is szeretettel a Szeglet Közösségi- és Élménytérben!
#Szeglet Csapat

Bovier György
A Szeglet üzletfejlesztési igazgatója. A „ház” szolgáltatásainak kialakításáért, brandépítésért, kommunikációjáért, működéséért, partnerek felkutatásáért, a stratégia megalkotásáért és megvalósításáért, valamint az értékesítésért felel. Ezen felül tapasztalati szakértőként és trénerként számos szemléletformáló projektben vesz részt a Szeglet falain belül és kívül egyaránt.
Vég Katalin
Kati a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója, akinek oroszlánrésze volt a THE VELUX FOUNDATIONS pályázatához kapcsolódó feladatok szervezésében és irányításában.


Rosta Ágnes
A Szeglet event managere. Ági bonyolítja a rendezvénytermek bérbeadását, programok szervezését, tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel, bérlőkkel, érdeklődőkkel. Továbbá a közösségi tér vezetőjének segíti PR- és marketing feladatait. Ági a „Szeglet anyukája”, aki minden olyan információval rendelkezik, ami a napi működéshez elengedhetetlen.
Fehér Melinda és Kulcsár István Róbert
A Tunki-tunki tulajdonosai, vegán és „mindenmentes” mártogatósokat, szendvicskrémeket és főzőszószókat készítenek a Szegletben található manufaktúrájukban.
A tunkik mentesek az állati eredetű hozzávalóktól, tartósítószerektől, színezékektől, finomított és egyéb mesterséges alapanyagoktól, továbbá hozzáadott cukor-, szója-, zsiradék- és gluténmentesek is. Mindezek mellett a tunki egy különleges ízélmény - izgalmasan fűszerezett, hogy ne kelljen lemondani a finom ételekről csak azért, mert diétázunk vagy egészségesen étkezünk!
Ismerjétek meg őket és termékeiket a weboldalukon: www.tunkitunki.hu


Nógrádi Áron
Áron felel a ház tisztaságáért, és a kisebb kerti feladatokat is ő végzi. A rendezvények előtt átrendez és berendez, gondoskodik arról, hogy a vendégeket tökéletes rend és tisztaság fogadja.
A Szeglet megálmodói
Heidl Szilvi és Wertheimer Kinga a Szeglet Közösségi Tér megálmodói. Már az első alkalommal úgy érezték, hogy találkozásuk nem lehet véletlen.
A Salva Vita Alapítvány régóta tervezgette egy olyan közösségi tér létrehozását, amely az alapítvány képzési és rendezvényközpontjaként tud működni, de egyben alkotótere és munkahelye is lehet a fogyatékossággal élő embereknek. Kinga Tunki-tunki konyhája és közösségi műhely ötletei kézenfekvő kapcsolódást jelentettek ehhez. Barátai bevonásával és segítségével hamar összeállt azoknak az induló vállalkozásoknak a köre, akik örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez. A közös gondolkodást és tervezést tettek követték, a THE VELUX FOUNDATIONS pályázati lehetősége pedig egyre közelebb hozta a megvalósítás lehetőségét is.
2017-ben Vég Katalin ügyvezető irányításával és Czoboly Nóra közreműködésével sikerült a Salva Vita Alapítvány pályázatát sikerre vinni.




Történetünk
A Szeglet Közösségi Tér alkotócsoportjának tagjai a Salva Vita Alapítvány munkatársai és öt fiatal vállalkozó, akik szakértelmük mellett új cégeik alapításával is hozzájárulnak a ház működtetéséhez. A Szeglet Közösségi Térben közösségi műhelyek formájában vegán élelmiszerek gyártása, textiltervezés, hulladékanyagok újrahasznosítása, digitális fotó- és videófelvételek készítése és feldolgozása valósul meg fogyatékossággal élő munkatársak közreműködésével. A házban közösségi kávézó és rendezvényterem is rendelkezésre áll, ahol további további képzésekkel, eseményekkel, szakmai és közösségi programokkal várjuk az érdeklődőket!

megbízott munkatárs
Harangi Rita
Rita, a Szeglet Közösségi Tér rendezvényszervezője, szívügye a fogyatékossággal élő emberek támogatása. A Szeglet Közösségi Tér megbízott munkatársa. Lelkes kerékpáros, a Bringino megálmodója.

Salva Vita Alapítvány
Czoboly Nóra
Nóra a Salva Vita Alapítvány munkatársaként a THE VELUX FOUNDATIONS pályázatán elnyert támogatásból megvalósuló Szeglet-projekt vezetője. Feladata a ház teljeskörű felújításának és a működtetéséhez szükséges feltételeknek a megteremtése, a munkafolyamatok irányítása.

Szeglet Kávézó
Várszegi Olívia
Olívia tervei szerint a családbarát kávézó nem csak az a hely lesz, ahol jó kávét lehet inni, hanem különböző szezonális programok is várják majd a vendégeket. A kávézóba bárki betérhet eltölteni egy nyugodt fél órát, beszélgetni, vagy épp társasjátékozni. Olívia működteti a Segítő Vásárlás webáruház e-kereskedelmi szolgáltatásait is.
Salva Vita Alapítvány
Vég Katalin
Kati a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója, akinek oroszlánrésze volt a THE VELUX FOUNDATIONS pályázatához kapcsolódó feladatok szervezésében és irányításában.

Tunki-Tunki
Wertheimer Kinga
Kinga a közösségi műhely ötletgazdája és a Tunki-tunki vezetője. Vegán és mindenmentes mártogatósokat, szendvicskrémeket, főzőszószokat készít újonnan induló vállalkozásában.

Fotográfus
Czabán Máté
Máté fotográfusként az első pillanattól kezdve követi és dokumentálja a ház létrejöttét. Tapasztalatokkal rendelkezik a professzionális fotográfia számos területén. Gyönyörű képek gazdagítják portfólióját épületekről, eseményekről, emberekről, érdemes ellátogatni honlapjára és Instagram oldalára.


Szita textilműhely
Vörös Nikolett
Niki Textilműhelyében egy szitanyomógép is várja majd az érdeklődőket, amellyel csodálatos, egyedi tervezésű textíliákat lehet alkotni.
Rework újrahasznosító műhely
Dzuris Orsolya
Orsi lakberendezőként arra törekszik, hogy újrahasznosítással olyan környezetbarát dekorációs és ajándék tárgyak készüljenek, amelyek lakás kedvenc berendezési elemei válhatnak, például kisbútorok, ünnepi dísztárgyak, konyhai eszközök, madáretetők, festett üvegek, és konzervdobozok újragondolt funkciókkal. Az alkotást relaxációs tevékenységnek tekinti és a workshopokat is ebben a szellemben vezeti.

#Rendezvénytermek
A közösségi ház egyik legfontosabb eleme a hatalmas ablakokkal rendelkező kávézónak kialakított tér, valamint az ugyancsak természetes fényben úszó 74 négyzetméteres rendezvényterem, amely két részre osztható. A Közepes (48 négyzetméter) és kisterem (26 négyzetméter) együtt és külön is bérelhetők. Igény szerint projektort, laptopot, hangosítást biztosítunk, illetve 70-80 fő részére székek, asztalok, valamint kiegészítő elemek (szőnyegek, babzsákok) is rendelkezésre állnak. A kávézó nyitva tartását a rendezvények idősávjához is tudjuk igazítani, és a helyszínen fotózást, catering és egyéb szolgáltatásokat nyújtunk. A helyszín akadálymentes. A díjszabás egyedi áregyeztetés alapján történik.
További információk: Rosta Ágnes 06704524064, , teremberles@szeglet.hu

Műhelyek
Vegán és mindenmentes
mártogatósok, szendvicskrémek, főzőszószok, gastro workshopok.
Fehér Melinda és
Kulcsár István Róbert
.jpg)
Czabán Máté
Dokumentum- és épületfotók, események, rendezvények, art & soul.
Czabán Máté

Czabán Máté fotó és utómunka stúdióját indította el a Szegletben. A házban zajló munkálatok és rendezvények fotóit mind neki köszönhetjük, termékeink profi tárgyfotóit is ő készíti. Az itt működő stúdiójában és külső helyszíneken is megrendelhetőek fotós szolgáltatásai. A rendezvények fényképezése és videózása mellett egyedi kreatív fotózással is szívesen feldobja a csapatépítéseket.
A REWORK újrahasznosítással foglalkozó kézműves műhely. Műhelyünkben olyan tárgyak és anyagok születnek újjá, amit sokan már haszontalannak látnak. A házban termelt konzerv dobozokból és üvegekből varázsol gyönyörű lakberendezési kiegészítőket. Művei a kávézóban is láthatók, ott mosolyognak rátok minden asztalon. Orsi barkácsműhelyét örömmel megosztja másokkal is, 12 főig kibérelhető különböző kézműves workshopok helyszíneként.
A Szeglet műhelye textil és különböző tárgyak nyomásával foglalkozik. Magas minőségű gépeinek köszönhetően a textilekre anyagában tud nyomtatni. A festékek és az eljárás, amivel dolgozik teljes mértékben környezet és bababarát is. A nagy céges megkereséseket és az egyedi megrendeléseket is szívesen fogadjuk. Termékeinket megtalálod a kávézóban.
email:


Szeglet Kávézó
Gyerekzsúrok, céges
rendezvények, baráti és családi összejövetelek, leánybúcsúk, esküvők. Egészséges ételek, italok, környezettudatosság.
VÁRSZEGI OLÍVIA
+36.30.9152889

A Szeglet Kávézó az a hely, ahol nem csupán jó kávékkal, egészséges és finom ételekkel és italokkal, hanem szezonális programokkal is várjuk vendégeinket. Bárki betérhet eltölteni egy nyugodt órát, beszélgetni, vagy épp társasozni. Itt a gyerekek sem fognak unatkozni, hiszen kialakítottunk számukra egy szuper gyereksarkot is, ahol kreatív foglalkozásokat szervezünk nekik.
Kínálatunk kialakításakor három fontos szempontot tartottunk szem előtt: egészségtudatosságot, a környezetbarát szemléletet, és természetesen azt, hogy minden nagyon finom legyen. Minőségi alapanyagokból készült, adalékanyagoktól mentes házi süteményekkel, szendvicsekkel, salátákkal kínáljuk vendégeinket, és azok is találnak majd megfelelő harapnivalót maguknak, akik ételallergiások, mellőzik a cukrot, vagy vegán finomságokra vágynak. Az épületben található Tunki-tunki termékekből levesek, tálak és szendvicsek is készülnek. Ebben a formában az országban csak nálunk, a Szegletben kóstolhatók meg ezek az ínycsiklandozó és mindenmentes finomságok. Környezettudatosak vagyunk, így műanyag palackos italokat egyáltalán nem tartunk. A kínálatunk 80 százaléka helyben készült termék.
A kávézó barátságos hangulatú, tágas, világos terében szívesen vállaljuk céges rendezvények, születésnapok, leány búcsúk, privát brunchok lebonyolítását és szervezését. Ha van egy jó ötleted és helyszínt keresel, keress minket bátran! Fotóst, dekorációt, finom falatokat mind egy helyen találod!
Nyitvatartás
Kávézónk privát rendezvényekre bérelhető!
Gyerekprogramok

Segítő Vásárlás
Professzionális tervezők és fogyatékkal élő emberek által készített egyedi termékek a Segítő Vásárlás program szociális műhelyeiből.
BÉNI RITA

A Szeglet Kávézó ad helyet a Segítő Vásárlás program termékeinek bemutatására és forgalmazására is. A Segítő Vásárlás célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékos emberek értékteremtő munkájára. Professzionális tervezők bevonásával készítünk minőségi, a kortárs ízlésnek megfelelő, új termékeket, amelyek gyártása megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szociális műhelyekben történik.
Segítő Vásárlás - Salva Vita Alapítvány
1073 Budapest, Erzsébet körút 13. III./3.
Tel.: +36-70-4524071, beni.rita@salvavita.hu
Béni Rita (programvezető)
Segítő Vásárlás webáruház átvételi pont -
Szeglet Közösségi Tér
1116 Budapest, Albertfalva u. 3.
Tel.: +36-70-4524063, info@segitovasarlas.hu
Várszegi Olívia (webshop menedzser)
Nyitvatartás
Hétfő: Zárva
Kedd-péntek: 10:00-18:00
Szombat: 10:00-15:00
Vasárnap: Zárva

Csapatépítő
A Szegletben teljesen egyedülálló programcsomagot is nyújtunk cégeknek csapatépítésre vagy akár baráti társaságoknak születésnapra, egyéb alkalmakra. A programelemek szabadon kombinálhatók, így egyéni igények, elképzelések szerint alakítható a program.
TUNKI-TUNKI WORKSHOP KONYHA
Magyarország egyik legtrendibb vegán kezdeményezése a mártogatósokat készítő tunki-tunki. Egészséges alapanyagokból a márka kitalálójával közösen készíthettek olyan fogásokat, amelyek bármely ételallergia, vagy diéta mellett is fogyaszthatóak. Konyhánkban 10 fős csapatok főzhetnek együtt vega és vegán ételeket.
REWORK MŰHELY
Újrahasznosított anyagokból, környezettudatos módon is készülhetnek menő kiegészítők. A közös fa és textil workshopokon erre tanít meg a REWORK csapata. A foglalkozásokon egyszerre, egy időben 12 fő tud részt venni.
CZABÁN MÁTÉ FOTÓ STÚDIÓ
Ő a legjobb fotós, akit ismerünk. A rendezvények fényképezése és videózása mellett egyedi kreatív fotózással is szívesen feldobja a csapatépítéseket.
SZEGLET TEXTILNYOMDA
Összeöltözni menő – főleg, ha együtt tervezzük a pólókat. Itt az előre megrendelt, vagy helyszínen kitalált design is pillanatok alatt hordható. A nyomtatás környezetbarát festékkel történik.
SZEMLÉLETFORMÁLÓ PROGRAMOK
A Szeglet Közösségi tér minden alkotója megváltozott munkaképességű emberekkel dolgozik együtt. Ez nem jótékonyság, hanem szemléletforma. A Salva Vita Alapítvány pozitív példákon, színes játétkokon keresztül mutatja be hogyan lehet az élet bármely területén gördülékenyen együttműködni fogyatékos emberekkel.
RENDEZVÉNYTERMEK
A projektorokkal és hangtechnikával felszerelt, 74 négyzetméteres nagytermünk a műhelyek és a kávézó szolgáltatásaival együtt, vagy azok nélkül is kibérelhető. A terem igény szerint különválasztható.
CATERING
A fenntartható forrásokból származó és egészséges alapanyagokból készülő menükínálatot a Szeglet kávézó és a tunki-tunki biztosítja.
SEGÍTŐ VÁSÁRLÁS
A Salva Vita Alapítvány webáruházának termékei a helyszínen megtekinthetők es átvehetők. Segítő Vásárlás programunkban designerek, formatervezők és iparművészek által tervezett tárgyakat árusítunk, amelyeket fogyatékos embereket foglalkoztató szociális műhelyekben készítenek.
KAPCSOLAT
Várszegi Olívia
+36309152889