Beck Zoltán:

MÁRCIUS IDUSA...

Szabadság! Ez volt a SZÓ, mely hangzott
Ma már alig kondítanak harangot
Érte, amelyért egy nép úgy hevült
Dicső harcban nemzetté egyesült

Ünnepe most csupán nép-ámítás
Ne vegye észre, ki is itt a hibás
Jézus nevében tesznek jelet, csodát
Ézsau veszedelme éli mámorát

Kit igazság megszabadított sem szólhat
Mutatván: egykor mily nagyjaink voltak
Reform-álca törvénytelenségek
Dagasztják az istentelenséget

Ne mondj igazat, ne légy bölcs Te kába
Önáldozó élted tán már hiába!
Ki Istenét ma igazán féli
Másokért adni már nem is félti

Életét tovább, melyet úgy kapott
Belőle sokaknak bőven adott
Jutalmát megkapja feltámadáskor
Mert tanúskodott mindig igazságról

Hirdeti az egy, örök szentséget
Mellyel eltörli minden vétséged
Ne feledjük: van még miért élni
Melyért meghalni nem is kell félni!

Szóval se szeretünk
Tetteinket ellopják
Ameddig eltűrjük
Az árulás béklyóját

Életünk csak nyűg
Szerelmünk bánat
Jóra törésért
Kapunk gúny-vádat

Ki valóban /szívből/ élne
Volna gonoszra /hatásos/ érve
Melyet pátyolgatnak
Hasznot remélve

Szélmalomharc ma
A helyes ítélet
Melyből fakadna
Az igazi élet.

Szíved, ha csügged: “átkos” depresszió
Pedig csak kérded, mindez mire jó
Ezért, ha tébolyodsz: Szent Skizofrénia
Bölcsen kezel majd a Pszichiátria!

Ne bízz sehová, légy regisztrálva
Ki törődik, hogy még van szívednek vágya?
Menteni vélnek okos Tudorok
Nem mondják, miért élet-pofonok!

Miket elviseltél, tán hiába
Ezáltal élhetsz most is a Mába
Szívedben igaz a nagy Kérdés
Hiábavaló az Anyai féltés??!

Csüggedtél? Csüggedsz. Csüggj Jézuson!
Ott vár reánk örök oltalom
Szemed, ha könnyez szíved könnyebbül
Éljél bátran ezen szerelembül

Bús magyar Sors várja most a vigaszt
Miért is nyomják el ma is csak az igazt
Gyengét eltiporni nem is restellnek
Cserébe mindig “jólétet” ígérnek

Ügyeddel, ki törődik most is csak lázad
Nem is csillapítják ezen örök Lázat
“Örülj!”, ha van neved, címed, s tán házad
Kérdésedre nincs jogod megkapni a választ.

Hányszor vertek belőled fegyvert, ó, arany öntudat?!”

Ejh! Barátom, panaszkodni nem trendi!
Hisz’ ki sír, attól el kell venni!?
Kinek mondod: remélsz hitvest, családot
Nem dobod el magadtól az örök Álmot

Költőnk is belehalt/?/ az ál-valóságba
Mégis üzent nekünk, az örökös Mába
Tollat ragadott: legvészesebb fegyvert
Mit vallani tudott: szerette az Embert!

Vallod magyarságod? Cifra gúnya!
Utolér érte plebejusok gúnyja
Hiába ide tényfeltáró körök,
Amíg vannak “éltető bölcs” sörök

Mondani Nagyot, ígérni jólétet
Ne is tudd meg, miért volt igaz Élted!
Botrányhősök “élnek” /tudjuk/ hiába
Kérésünket, ha van: fogjuk imába

Halljuk meg a legtisztább hangot
Elveszett lelkekért szóljanak harangok.
Mert amíg merünk gyönyörűket írni
A “lehetetlent” is le tudjuk bírni!!!

Hazám! Ki fogadtad eleinknek éltét
Ezt ők nem is nagy áldozatnak vélték.
Fogadod-e fiad, ki nem támad kebledre
Nem élne másként csakis kedvedre.

Lesz-e még hely lehajtani fejét
Örök küzdelemben megállni a helyét
Nem kérdi jutalma mi is lészen
Csak mindenki hű testvérré légyen.

Hőseink szétvertek oly sok vad ellent
Hogy népednek bátor kies Háza legyen
Fiad, ha elment – sírva tette
Várnád-e vissza nyugalmát lelve?

Nép, ha züllik: nem ismer kegyelmet
Átokká teszi az igaz szerelmet.
Végzetét, ha betölti: jutalma sem lesz
Mert sose kérdte mire jó is mindez.

Isten! kinek kezébe lelkem letettem
Mutasd nagy jobbod, verd szét a gaz ellent!
Mert Te is csak nyugtot kívánsz lelni
Álnokságot örökre feledni

Kegyelmedről, Uram, nem tudni nem bírok
Örök dicsőséget általad kivívok.
Ünnepeljük most az igaz szentséget,
Mellyel töröltetik minden vétséged

VISSZA