Vers
Tolnai Tamás:
GYŰLÖLÖM; SZERETEM
Gyűlölöm a várost, a város minden zaját,
a világ összegyűjtött ezer gyilkos baját.
Gyűlölöm a csúfat, a rút bánatot
és azt is, hogy az élet folyton hányatott.
Gyűlölöm a mocskot, a
pusztító szennyet,
a föld sebéből kifolyó zöldeskék gennyet.
Gyűlölöm a pusztulást, a hitehagyott létet
és, hogy elfelejtik a világ nagy tétet.
Gyűlölöm a háborút,
gyilkos elméket,
melyek eltipornak sok szép emléket.
Gyűlölöm a rosszat, az uszító lángot,
hát tépjük végre le a szorító láncot.
Gyűlölöm a talmit, de
szeretem az igazt,
melyben megleljük a valódi vigaszt.
Szeretem a létet az új életet adót
és a kis madarat, a kedves fészekrakót.
Szeretem a csendet,
nyugodt békehozót,
szeretem ha van a réten fű, fa, virág, bozót,
madárdalt hallgatni a hajnali légben
és a reményt minden halandó létben.
Szeretem a fákat, a
kertet, a mezőt,
a hitet, a talán még nem kiveszőt.
A tiszta örömöt, a mosolyt az arcon,
s ha nem nevetnek pusztító harcon.
Szeretem a szót, a
tiszta igazat,
szeretem a fényt, a fehér igazat,
szeretem a jót, a becsületet,
ha tisztesen visznek fájó feszületet.
Szeretem a gyermekem,
drága kisfiamat,
szeretem a kezét fogni, féltve igazamat,
szeretem, ha keze az arcomhoz ér,
ilyenkor a vad dac nyugodni tér.
Szeretem ha mellettem
van, vele vagyok,
szeretem mert egy részben én Ő vagyok,
csendes mosolyát, pici, apró lábát,
s ha hozzám bújik s rám teszi a vállát.
Szeretem az Istent, a
világ teremtőt
és néhány szentet, csendes merengőt.
Szeretem Krisztust, szeretem a földet,
hát őrizzük meg a maradék zöldet.
Gyűlölöm a rosszat,
szeretem a jót,
szeretem az őszinte, tiszta, igaz szót.
Gyűlölöm a háborút, gyűlölök félni,
de szeretem a szépet és szeretek élni.
Budapest, 2007. június 14.