Valahogy divat lett manapság a nosztalgia. Nem a fényképnézegetős, kandalló előtt üldögélős; még csak nem is a régi filmeket nézős, hanem a valódi, hamisítatlan század-nosztalgia. Egyre több könyv jelenik meg szerte a világban (és ez alól természetesen Magyarország sem lehet kivétel), amely a XX. század történetét szeretné megírni. Nem a történelmet, hiszen azt jó-rosszul megírják a történelemkönyvek, hanem a személyes sorsokat. Vagyis azt az egyet, vagy egy családét, amely az elejétől a végéig elmeséli ezt a véres, verejtékes, rohanó, összeomlásokat és szárnyalásokat hozó századot.

    Én is a XX. században nőttem fel, ám például már itt van az a német nemzedék, amely a felmérések szerint nem is tudja, hogy létezett a berlini fal, vagy amely nemzedék számára az, hogy a Balatonról úgy telefonáltunk fel, hogy vonalat kértünk Budapestre, teljességgel elképzelhetetlen. Az első fele, a történelem nem ismerése hiba. A másik fele, a technika fejlődése természetes folyamat. Én az úttörőtáborra a nyaralások miatt emlékszem. A mai fiatalok pedig (és a vicc az, hogy még én sem vagyok öreg...) azt kérdezik: mi volt az egyáltalán? Ma megmosolyogják, ha látnak egy Trabantot, 25 éve megnéztük, ha láttunk egy Porsche-t.

    Erről jut eszembe, a múltkor láttam egyet a belvárosban, rokkantkártyával. Azért megnézném azt a mozgáskorlátozottat, aki beszáll egy olyan alacsony autóba... de ez csak mellékszál.

    Szóval ott tartottam, hogy a mai fiatalok számára a XX. század már történelem. És igen... olvasmánytéma. Számunkra pedig éppen az a feladat, hogy megírjuk, hogyan éltek a szüleik, akik átélték a rendszerváltozást, a nagyszüleik, akik '56-ot, vagy a dédszüleik, akik a II. világháborút. Hiszen, ha belegondolok, számomra is történelem Budapest a berobbantott hidakkal, miközben a nagyszüleim átélték azt a pusztulást.

    El kell hát mesélni az utókornak. Mert egy regény több, mint egy fénykép, vagy filmfelvétel. A regény nem csak a képet mutatja be, de a lelket is. Hogy hogyan élték túl szerencsés esetben máig köztünk lévő őseink.

    Divat, nem divat, kellenek a "századregények". A következő, a XXI. század pedig majd eldönti közülük, hogy melyikek élik meg a XXII. századot is.

Budapest, 2012. január 19.

Domanits András László